A HEPA szűrők története
1940-ben jelentek meg az első HEPA szűrők (High Efficiency Particulate Airfilter) alapvetően az atombomba kísérleteknél, mégpedig azért, hogy az esetleges radioaktív részecskéket kiszűrjék a laboratóriumot elhagyó levegőből. Ezek az 1950-es években kerültek kereskedelmi forgalomba és az eredeti kifejezés bejegyzett védjeggyé, majd később általános kifejezéssé vált a rendkívül hatékony szűrők számára.
Az évtizedek alatt e szűrők további fejlesztése szükséges volt, hogy kielégítsék a technológiai iparágak egyre növekvő igényeit levegőminőség terén. Ezen iparágak pl: légi közlekedés, gyógyszeripar, kórházak, egészségügy, nukleáris energetika, integrált áramkör gyártás.
Ahol a beltéri levegő tisztasága messzemenőkig fontos, ott az abszolút filter (EPA, HEPA, ULPA) kerül használatra.
Az EN 1822:2009 európai szűrővizsgálati szabvány az abszolút szűrők tesztelésének és osztályozásának legfontosabb alapja. A szabvány a csúcstechnológiás részecskemérési technológián alapul, és a hatékonyság pontos meghatározására fejlesztett eljárásokra épül. A szabvány öt fő részből áll.
Első rész: Osztályozás, műszaki paraméterek vizsgálatai, megjelölés
Az EN 1822-1:2009 megkülönböztet 3 féle szűrőcsoportot:
- E csoport: EPA szűrő – Efficient Particulate Airfilter
- H csoport: HEPA szűrő - High Efficiency-Particular Airfilter
- U csoport: ULPA szűrő - Ultra Low Penetration Airfilter
Az abszolút szűrők a szabvány szerint végzett vizsgálat során megállapított helyi-, illetve az integrál hatékonyság értékek szerint kerülnek osztályozásra.
Második rész: Aeroszol-előállítás, mérőberendezés, részecskék statisztikai számlálása
Ez a rész meghatározza a tesztelési körülményeket, a felhasználható aeroszol generátorokat, a részecskemérési technológiát és a számlálások kiértékeléséhez alkalmazott statisztikai eljárásokat.
Harmadik rész: Szűrőanyagok vizsgálatai (MPPS meghatározása)
A 3. rész leírja a frakcionális hatásfok meghatározását, és a szűrőanyagon legnagyobb számban áthaladó részecskét méretének (MPPS) meghatározását. A szűrőanyagon DEHS teszt aeroszol kerül alkalmazásra a, szűrő későbbi használatához megadott áramlási sebesség mellett. Az MPPS méret meghatározásához a spektrum felvételét az 1 mikrométer alatti mérettartományra 6 csatornás felbontással kell elvégezni úgy, hogy minden egyes mintán felvesszük a részecskeméret-spektrumot, majd azokból csatornánként kiszámoljuk az áteresztést, azokat a minták között átlagoljuk, végül a képzett átlagokból meghatározzuk a maximum értéket. Az ehhez tartozó mérettartomány lesz az MPPS tartomány.
Negyedik rész: A szűrőelemek integritásának meghatározása (Scan-test)
Miután meghatároztuk az MPPS tartományt, elvégezzük a lokális áteresztés vizsgálatot, amelynek célja, hogy a szűrő felületének közvetlen közelében megmérjük az adott pozíciókhoz tartozó helyi, vagy lokális áteresztés értékeit. Áteresztés történhet a szűrő anyaghibájából, elégtelen tömítés, vagy az alkatrészek szabálytalan kezelése okán. Az abszolút szűrők esetében elvárt magas szűrési hatékonyság miatt még a legkisebb szivárgások is (amelyek alig láthatók az emberi szem számára) nagyobb helyi részecske-koncentrációkat eredményezhetnek. Az automatizált folyamat (Scan-test) esetében a szűrőelemet egy próbatestbe állítjuk be, majd DEHS (Di-2-Ethylhexyl-Sebacat) teszt aeroszolt alkalmazunk. Az aeroszol átlagos részecskeméretének az MPPS tartományában kell lennie. A szűrő tiszta levegő oldalán az aeroszol koncentráció méréséből állapítható meg a penetráció lokális értéke. Ha az aeroszol koncentráció nem lépi át a határértéket a szűrőfelület egyik pontján sem, akkor a szűrő szivárgásmentesnek tekinthető. A lokális hatékonyság meghatározása vonatkozó szabványi követelmény szükségessé teszi a H13 szűrőosztálytól kezdődően minden egyes legyártott szűrőelem egyedi vizsgálatát.
Ötödik rész: A szűrőelemek hatékonyságának meghatározása
A vizsgálatoknak ez a része valójában nem más, mint a 4. részben elvégzett mérések adatainak feldolgozása és értékelése. A szűrőelem integrál szűrési hatékonyságát a szűrőn mért lokális hatékonysági értékek átlaga alapján határozzuk meg.
A nagy hatékonyságú részecskeszűrők minősítésének kritériumai
Alternatív szivárgásvizsgálati módszer: Olajfilmes szivárgásteszt (H13-H14)
A Scan-test alternatívájaként alkalmazható az olajfilmes szivárgásvizsgálat a szűrők integritásának igazolására. E jóval gyorsabb és olcsóbb megoldás során a szűrőt vízszintesen egy befúvóra, sötét háttér elé helyezik egy szabvány szerint megvilágított teremben. A szűrőre folyékony parafin filmet hordanak fel, majd a szűrőt optikai vizsgálatnak vetik alá. A módszer hatékonysága nagyban függ az ellenőrzést végző személy képzettségétől, ezért megfelelő előképesítés nélkül nem végezhető a munkafolyamat. A módszert számos kritika éri, mely szerint az eredmény szubjektív érzékelésen alapul, nem reprodukálható, valamint a szűrő hatékonyságának vizsgálatára alkalmatlan.
Az abszolút szűrők tanúsítása
A H13, illetve magasabb osztályú szűrők esetében az EN 1822:2009 szabvány szerint kötelezően vizsgálni szükséges a szűrők integritását, valamint a vizsgálati jelentést csatolni kell a termékhez. E szűrők esetében a felhasznált szűrőanyag tanúsítványa nem fogadható el a késztermék tanúsítványaként! A bizonylaton kötelező elemként fel kell tűntetni a termék cikkszámát, szériaszámát, méreteit, az elvárt és mért hatékonysági értékeket, a névleges légáramot, a névleges légáramra vonatkozó kezdeti nyomásesést, valamint a mérés időpontját, és körülményeit (hőmérséklet, páratartalom, felhasznált aeroszol típusa/koncentrációja). Ezen kívül természetesen jelölni kell az elvárásoknak való meglelést. Mivel ezeket a tanúsítványokat a tesztberendezés automatikusan állítja ki, aláírás nélkül is érvényesek. A gyártók számára engedélyezett a kisebb szivárgások javítása, ebben az esetben a terméket újra kell tesztelni, és a tanúsítványon fel kell tűntetni a javítások számát.
Online Ajánlatkérés
Kérje ajánlatunkat online.Gyors és egyszerű.
